Rólam

     Szép napot kívánok mindenkinek!
     Néhány mondatban szeretnék bemutatkozni.... 

     Terék Tamásné Erzsók vagyok.

  Kiskunfélegyházán születtem, itt jártam általános iskolába. A középiskolát Kecskeméten végeztem a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközép -  és Szakiskolában, ahol az érettségi mellett általános ápolói - általános asszisztensi képesítést szereztem, majd következő lépésként felnőtt szakápoló lettem. Később szülésznőként végeztem.

    Ezután költöztem Tápióbicskére, ahol a mai napig élek és dolgozom. Munka terén az egészségügytől egy időre kicsit távolabb kerültem, majd ezután legfőbb feladatom a gyermeknevelés lett. Négy gyermekem mellett - az egészségügy területére visszatérve - lettem masszőr, amiben úgy érzem, megtaláltam a számomra kijelölt helyet a világban.

  Egyre többféle masszázstechnikát sajátítok el, folyamatosan bővítem tudásom ezen irányban, hogy minél több problémára találjak megoldást, illetve minél több igénynek tudjak eleget tenni. Mindig is vonzott az egészség megőrzése, az állapotromlás megelőzése, gyógyszerek nélküli "alternatív" helyreállítása. Szeretek emberekkel foglalkozni, szívesen meghallgatom a problémáikat, gondjaikat, vagy éppen az életükben bekövetkező pozitiv változásokat, ezzel is elősegítve a lelki egyensúlyt, és feltöltődést. A masszázs erre egy tökéletes eszköz, hiszen a testet, lelket együtt kezeljük, megadva a lehetőséget a szervezetnek az öngyógyításra. Az izmok helyreállítása közben a lélek is gyógyul, egymásra épülve, egymást támogatva éri el az ember a hosszú, aktív életet.

Masszázs Varázs Terék Tamásné Erzsók 2764 Tápióbicske, Rákóczi út 35.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!